A képernyő hatása a gyerekek agyára összetettebb, mint elsőre gondolnánk

Valamelyik nap házimunka közben odaadtam a legkisebb gyerekemnek az apja iPadjét, hogy lefoglalja magát. De egy idő után elkezdett nyugtalanítani, hogy nem figyeltem, mennyi ideje használja és mit néz rajta. Ezért szóltam neki, hogy ideje abbahagyni.

Szabályos hisztériarohamot kapott. Rugdosott, kiabált, kapaszkodott az iPadbe, és megpróbált eltolni magától, egy ötéves gyerek minden dühével. Be kell vallanom, nem ez volt a legjobb pillanatom szülőként, ráadásul nagyon zavart az ő heves reakciója is.

A nagyobb gyerekeim a közösségi médiában, a virtuális valóságban és az online játékok világában mozognak, és ez szintén aggaszt néha. Hallom, ahogy egymást húzzák azzal, hogy a másik szálljon le az internetről és menjen ki a szabadba.

A néhai Steve Jobs, aki az iPad megjelenésekor az Apple vezérigazgatója volt, köztudottan nem engedte, hogy saját gyerekei használják azt. Bill Gates pedig azt mondta, hogy ő is korlátozta a gyerekei hozzáférését a technológiához.

A képernyőidő mára a rossz hírek szinonimájává vált, felelőssé teszik a fiatalok körében növekvő depresszióért, viselkedési problémákért és alváshiányért.

A neves idegtudós, Susan Greenfield, egészen odáig ment, hogy kijelentette, az internet használata és a számítógépes játékok károsíthatják a serdülők agyát.

Már 2013-ban úgy vélte, hogy a képernyőidő negatív hatásai olyanok, mint a klímaváltozás kezdeti szakasza: komoly változás, amit nem kezeltek kellő súllyal.

Ma már sokan komolyabban veszik ezt, de a csupán a sötét oldalról szóló figyelmeztetések nem biztos, hogy a teljes igazságot tükrözik.

A Brit Orvosi Folyóirat (BMJ) egyik vezércikke szerint Greenfield aggyal kapcsolatos állításai „nem korrekt tudományos értékelésre épültek, és félrevezetőek a szülők és a nagyközönség számára".

Egy másik brit tudóscsoport is azt állítja, hogy nincs szilárd tudományos bizonyíték a képernyő káros hatásáról.

Lehet, hogy tévedünk, amikor aggódunk a gyerekeink miatt, és korlátozzuk a hozzáférésüket a tablagépekhez és az okostelefonokhoz?

Tényleg olyan rossz a helyzet, mint amilyennek látszik?

Pete Etchells, a brit Bath Spa Egyetem pszichológia professzora egyik azon tudósoknak, akik szerint hiányzik a bizonyíték.

Etchells több száz tanulmányt elemzett a képernyőidő és a mentális egészség kapcsolatáról, valamint hatalmas mennyiségű adatot vizsgált meg a fiatalok képernyőhasználati szokásairól.

Az Unlocked: The Real Science of Screen Time („Feloldva: Mi áll a képernyőidő mögött valójában") című könyvében azt állította, hogy a tudomány, amire a szenzációhajhász következtetések hivatkoznak, vegyes képet mutat és sok okfejtés hibás.

„Nincsenek szilárd tudományos bizonyítékok, amelyek alátámasztanák a képernyőidő szörnyű következményeiről szóló történeteket" – írta.

Hasonló képet mutatott egy, az Amerikai Pszichológiai Társaság által 2021-ben közzétett kutatás is.

14 szerző a világ különböző egyetemeiről 33 tanulmányt elemzett, melyek 2015 és 2019 között jelentek meg.

Azt állapították meg, hogy az okostelefonok, a közösségi média és a videójátékok használata „csak csekély szerepet játszik a mentális egészséggel kapcsolatos problémákban".

Míg néhány tanulmány azt sugallta, hogy a kék fény – például amit a képernyők bocsátanak ki – megnehezíti az elalvást, mert elnyomja a melatonin hormont, egy 11 nemzetközi tanulmányt áttekintő vizsgálat 2024-ben nem talált átfogó bizonyítékot arra, hogy a képernyőfény az elalvás előtti órában megnehezítené az alvást.

A tudományos módszer hiányosságai

Az egyik nagy probléma, hogy a képernyőidővel kapcsolatos adatok többsége nagymértékben „önbevallásra" támaszkodik, mutatott rá Etchells professzor. Más szóval, a kutatók egyszerűen megkérdezik a fiatalokat, hogy mit gondolnak, mennyi időt töltöttek képernyő előtt, és hogy idézzék fel, ez milyen érzést keltett ez bennük.

Szerinte ezeknek a hatalmas adathalmazoknak milliónyi lehetséges értelmezése van. „Óvatosnak kell lennünk, amikor a korrelációt vizsgáljuk" – jegyezte meg.

Példaként említi, hogy nyáron statisztikailag jelentős növekedés figyelhető meg a fagylalteladásokban és a bőrrák tüneteiben.

Mindkettő összefügg a melegebb időjárással, viszont egymással nem: hiszen a fagylalt nem okoz bőrrákot.

Felidézett egy másik kutatást is, amit egy háziorvos megfigyelése inspirált.

Az orvos először azt vette észre, hogy egyre több beszélgetése szól a fiatalokkal a depresszióról és a szorongásról, másodszor pedig azt, hogy sok fiatal a telefonját böngészi a váróteremben.

„Ezért közösen elkezdtük a munkát az orvossal, és azt mondtuk: rendben, teszteljük ezt, felhasználhatjuk az adatokat arra, hogy megértsük az összefüggést" – magyarázta.

Bár volt összefüggés a két jelenség között, volt egy jelentős további tényező: az, hogy mennyi időt töltöttek egyedül azok, akik depressziósak vagy szorongók voltak.

A kutatás arra jutott,hogy végső soron a magány volt az, ami a mentális egészségügyi problémákat okozta, nem a képernyőidő önmagában.

A végeláthatatlan rossz hírek görgetése kontra felemelő digitális élmények

Aztán ott vannak a hiányzó részletek magáról a képernyőidőről: a kifejezés túlságosan homályos – húzta alá Etchells professzor.

Jobb kedvre derítő képernyőidő volt? Hasznos volt? Informatív volt? Vagy csupán „doomscrolling" (mikor valaki hosszasan görgeti a közösségi médiában a hírfolyamot, szinte csak negatív hírekkel)? Egyedül volt a fiatal, vagy barátokkal kommunikált a neten?

Mindegyik tényező teljesen más élményhez vezet.

Egy amerikai és brit kutatók által végzett tanulmány 11 500, 9 és 12 év közötti gyerek agyi képalkotó vizsgálatát elemezte, egészségügyi felmérésekkel és a saját maguk által jelentett képernyőidő-adatokkal együtt.

Bár a képernyőhasználati minták összefüggésbe hozhatók azzal, hogyan kapcsolódnak az agyi régiók, a tanulmány nem talált bizonyítékot arra, hogy a képernyőidő rossz közérzethez vagy kognitív problémákhoz kapcsolódna – még azoknál sem, akik naponta több órát töltöttek képernyő előtt.

A kutatás 2016 és 2018 között Andrew Przybylski, az Oxfordi Egyetem professzora irányítása alatt zajlott, aki a videójátékok és a közösségi média mentális egészségre gyakorolt hatását vizsgálta.

Szakértői értékelésen átesett tanulmányai azt mutatták, hogy valójában mindkettő javíthatja, nem pedig károsítja a jóllétet.

Etchells professzor így fogalmazott: „Ha azt gondolnánk, hogy a képernyők valóban káros módon változtatják meg az agyat, akkor egy ilyen nagy adatbázisban látnánk ennek a jelét. De nem látjuk. Tehát az az elképzelés, hogy a képernyők következetesen vagy tartósan rossz irányba terelik az agyat, egyszerűen nem tűnik igaznak."

Ezt a nézetet osztja Chris Chambers professzor is, a Cardiffi Egyetem agyi stimulációs részlegének vezetője, akit Etchells professzor könyve is idéz: „Nyilvánvaló lenne, ha romlás történt volna.

Könnyű lenne megnézni az elmúlt kb 15 év kutatásait. Ha a kognitív rendszerünk ennyire sérülékeny lenne a környezeti változásokkal szemben, már nem lennénk itt.

Már nagyon régen megszűntünk volna létezni."

„Rossz képlet a lelki jólétre"

Sem Przybylski professzor, sem Etchells professzor nem vitatta, hogy bizonyos online ártalmak – mint a zaklatás és a káros, explicit tartalmak – komoly fenyegetést jelentenek.

De mindketten azt állították, fennáll a veszély, hogy a képernyőidő körüli jelenlegi vita a szőnyeg alá seperheti ezt a problémát.

Przybylski professzor aggodalmát fejezte ki az eszközök korlátozására vagy akár tiltására irányuló érvek miatt és úgy vélte, minél szigorúbban szabályozzák a képernyőidőt, az annál inkább „tiltott gyümölccsé" válhat.

Sokan nem értenek egyet velük. A brit Okostelefonmentes Gyerekkor (Smartphone Free Childhood) kampánycsoport szerint eddig 150 000 ember írta alá azt a nyilatkozatot, amely megtiltaná az okostelefonok használatát 14 év alatti gyerekeknek, és a 16 éves kor felettieknek engedné csak a közösségi médiához való hozzáférést.

Amikor Jean Twenge, a San Diegói Állami Egyetem pszichológia professzora elkezdte kutatni a depressziós esetek növekvő arányát az amerikai tinédzserek körében, nem az volt a szándéka, hogy bebizonyítsa: a közösségi média és az okostelefonok „szörnyűek", mesélte nekem.

De ezt az egyetlen közös tényezőt találta.

Ma úgy tartja, hogy a gyerekeket és a képernyőket elválasztani magától értetődő dolog, és arra ösztönzi a szülőket, hogy a lehető leghosszabb ideig tartsák távol őket az okostelefonoktól.

„[A gyerekek] agya 16 évesen fejlettebb és érettebb" – magyarázta. „És a társas környezet az iskolában és a baráti körökben sokkal stabilabb 16 évesen, mint 12 évesen."

Bár Twenge professzor egyetért azzal, hogy a fiatalok képernyőhasználatáról gyűjtött adatok nagyrészt önbevalláson alapulnak, szerinte ez nem gyengíti a bizonyítékokat.

Egy 2024-ben publikált dán tanulmány 89 család 181 gyermekét vizsgálta.

Két hétig a gyerekek felének heti három órára korlátozták a képernyőidejét, és arra kérték őket, hogy adják le a táblagépeiket és az okostelefonjaikat. A kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a képernyőhasználat csökkentése „pozitívan befolyásolta a gyermekek és serdülők pszichológiai tüneteit", és fokozta a „proszociális viselkedést", bár hozzátette, hogy további kutatásokra van szükség.

Egy brit tanulmány résztvevőit arra kérték, vezessenek időnaplót képernyőhasználatukról.

Arra a következtetésre jutottak, hogy a magas közösségi médiahasználat a lányok körében gyakrabban társult depressziós érzésekkel.

„Ha összeadjuk, akkor több online eltöltött idő magányosan a képernyő előtt, kevesebb személyes találkozás a barátokkal. Ez egy rossz képlet a lelki jólétre", szögezte le Twenge professzor.

„Fogalmam sincs, miért vitatott ez," - tette hozzá.

„A szülők értékítélete"

Etchells professzorral videóbeszélgetésben voltunk, miközben néha feltűnt az egyik gyereke és a kutyája.

Arról kérdeztem, hogy vajon a képernyő valóban átformálja-e a gyerekek agyát, mire nevetve azt válaszolta, minden megváltoztatja az agyat, hiszen így tanul az ember.

De egyértelműen együttérez ő is a szülők félelmeivel a lehetséges káros hatásokkal kapcsolatban.

Az sem segít a szülőknek, hogy kevés a világos iránymutatás, valamint hogy a téma nem mentes a részrehajlástól és az értékítéletektől.

Jenny Radesky, a Michigani Egyetem gyermekorvosa szintén ezt emelte ki, amikor felszólalt a Dana jótékonysági alapítvány rendezvényén. „Egyre ítélkezőbb a hangnem a szülők eszmecseréiben" – mutatott rá.

„Úgy tűnik, sok minden, amiről szó van, inkább bűntudatot kelt a szülőkben, mintsem hogy feltárja, mit tudhatunk meg kutatásokból" –érvelt Dr Radesky. „Ez komoly probléma."

Visszagondolva arra, hogy a legkisebb gyerekem iPad miatti hisztije mennyire megijesztett, utólag rájöttem, hogy hasonló jeleneteket éltem át nem képernyőhöz kapcsolódó tevékenységeknél is: például amikor a testvéreivel bújócskázott, és nem akart lefekvéshez készülni.

A képernyőidő gyakran felmerül más szülőkkel folytatott beszélgetéseimben is. Néhányan szigorúbbak vagyunk, mint mások.

A hivatalos ajánlások jelenleg nem egységesek. Sem az amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia, sem a brit Királyi Gyermekgyógyászati és Egészségügyi Kollégium nem javasol konkrét időkorlátokat a gyerekek számára.

Ugyanakkor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint az egy év alatti gyerekek egyáltalán ne töltsenek időt képernyő előtt, a négy év alattiak pedig legfeljebb egy órát naponta (bár az ajánlás elolvasásakor kiderül, hogy ez elsősorban a testmozgást hivatott előtérbe helyezni).

Van itt egy még nagyobb probléma: egyszerűen nincs elég tudományos bizonyíték ahhoz, hogy egyértelmű ajánlást lehessen tenni, és ez megosztja a tudományos közösséget is – annak ellenére, hogy erős a társadalmi nyomás a gyerekek hozzáférésének korlátozására.

Vajon iránymutatások nélkül nem teremtünk-e olyan egyenlőtlen helyzetet, ahol a technológiában jártas gyerekek előnyben vannak, míg a többiek sebezhetőbbé válnak?

Akárhogy is, a tét nagy. Ha a képernyő valóban káros hatással van a gyerekekre, lehet, hogy évekbe telik, mire a tudomány behozza a lemaradását és bizonyítja ezt.

Ha pedig végül arra jutunk, hogy nem káros, akkor energiát és pénzt pazaroltunk, és közben megpróbáltuk távol tartani a gyerekeket valamitől, ami rendkívül hasznos is lehet.

Mindeközben a képernyők közelebb hozzák a világot, a közösségi média kisebb csoportok köré szerveződik, és az emberek mesterséges intelligencia alapú csevegőrobotokat használnak a házi feladathoz vagy akár terápiás célra is – a technológia, amely máris része életünknek, gyorsan fejlődik, függetlenül attól, hogy engedjük-e gyerekeinknek a hozzáférést vagy nem.

Ezt a cikket újságíróink írták és lektorálták, a fordításhoz mesterséges intelligencia által támogatott eszközök segítségét használták, egy kísérleti projekt részeként.

Illusztrátor: Jodi Lai

Szerkesztette: Pálfi Rita